HBD2Pösz

Majdnem 1/8-ad évszázad….az pontosan 12 év….ez is valami….

Ismervén Borsi lányt, és az Ő lelkesedését, amelyjel végigasszisztálta G szülinapi készülődését, méltán elvárja, hogy számára is készüljön bejegyzés az Ő kis életéről. Természetesen!

Nos, Ő a harmadik a sorban, és mindig meg is van sértve….merthogy, Ő az egyetlen, akinek nincsen kisebb testvére….az élet már csak ilyen kegyetlen tréfákat űz az emberrel….egyszer le kell zárni a sort….

Pöszike sumákban fészkelte be magát a pocakba. M 8 hónapos volt, és még javában szopott. Mielőtt még valaki rám förmedne, hogy egészségügyisként nem hallottam e róla, hogy olyankor is simán megeshet az ember, de igen tudtam, valszeg nem volt jelentősége, de ilyen részletekre már nem emlékszem. Szóval, amire emlékszem….M-val el kellett mennem orvoshoz. És volt ott két csuda aranyos kislány….mintha ikrek lettek volna….de kiderült, hogy 9 hónap van közöttük….no, gondoltam, én erről már lekéstem, de semmi nincs veszve. Black éppen Németországban….de lehet Belgiumban múlatta a heteit, úgyhogy írtam neki, ha hazajön, kösse fel a gatyát, mert indul a következő babaprojekt. Nem igazán volt ellenvetése, de hamarosan kiderült, hogy a babaprojekt magától beindult még mielőtt kiment volna külföldre, a tudtunk nélkül. Hát így kezdődött Borsika lány élete.

A Black-féle babák nagyon jól érezték magukat a pocakban, egyik sem nagyon akaródzott kijönni….M az indítás előtt egy nappal gondolta meg magát és döntött úgy, hogy na jó….önként jön a világra, ne macerálja Őt ugyan senki….no, de Borsi….már akkor is makacs volt….Őt végül is indítani kellett.

Reggel be a kórházba, 8-kor burokrepesztés, 11kor indultak be rendesen a fájások. 8 és 11 között a folyosón várakoztunk. Éppen ez idő alatt érkezett egy fiatal mama-jelölt, akinek adtak gerincbe fájdalomcsillapítót. Hát nem tudom, nekem futkos a hideg a hátamon, ha arra gondolok, gerincbe szúrnak….és elvégre már túléltem kettő csemege világra hozatalát, M ráadásul durván 3800gr volt, úgyhogy én maradtam a maradi, hagyományos szülésnél.

Borsika úgy döntött, ha már ennyire sürgetik, akkor legyen már túl minél előbb, úgyhogy vele is mindössze 3 órát fájtam, vagyis csak kettőt, mert Ő 13 órakor látott napvilágot, 3100 gr-al.

Még azt leírom, hogy a szomszédban szült a fájdalomcsillapított hölgy, és úgy sikított, hogy szegény Black frászban volt, hogy ha Ő a fájdalomcsillapítóval így sikongat, mi lesz majd akkor velem….hát, mint mindig, most is belém szorult a hang. Blackben az a jó, hogy ha akarom foglalkozik velem, de ha nem akarom, akkor tud békén hagyni. És ha én szenvedek, olyankor nekem hagyjanak békét. És Ő hagyott. Nem piszkált, nem macerált, csak várt….és ez jó volt….Tehát, végre Borsi is hajlandó volt kimászni, de mint egy kiscica, egy kerek hétig nem nyitotta ki a szemét. Most hülyének fogtok nézni, de kénytelen voltam időnként feszegetni a szemhéját, lássam van e egyáltalán szeme….mert tényleg nem nyitotta ki 1 hétig….és amikor aztán kinyitotta, olyan világoskék szeme volt (mindkét fiúé sötét kék volt, majd barna lett), hogy azt hittem ennek a gyereknek kék lesz a szeme….még jó, hogy a családban van kék szemű, mert mehettem volna reklamálni a postára….(a fenébe lebuktam).

De Bors úgy 6 hónaposan meggondolta magát, elunta a kék szemet, és kifejlesztette a barnát….

Azt hamarosan tudni lehetett, hogy a Kicsilány nem lesz egy csöndes gyermek. M után, aki nem is tudom sírt e valaha….hát ez az apró lányka megállás nélkül….na jó, az éjszakákat Ő is alvásra használta….de nappal….vagy ha valaki be merte tenni a lakásba a lábát….szegény keresztapja ha eljött szóhoz nem tudtunk jutni, mert Pösz rázendített, és bizony addig nem hagyta abba, amíg el nem ment.

Ő volt a három gyerek közül az, aki sosem cumizott…olyannyira, hogy amikor beleerőltettem a szájába, hátha szelepként elállja a hang útját, öklendezve köpte ki azonnal….esélyt sem adva arra, hogy legalább addig ne zenéljen, amíg a dugó ki nem esik….

Volt neki bio-cumija, a nyelve…azt felfelé visszapöndörítette, és azt szopikázta, ettől aztán mindig mozgott a szája….és ettől a pillanattól kezdve Ő lett a MotyóBábi. Nem tudom, honnan, de nekem ez a szó jutott eszembe, amikor láttam, hogy mozog a szája. És MotyóBábi igen szenvedélyes kötődést mutatott a hajak iránt. Neki sokáig nem volt, de annál több Apának és anyának. Erre hamar rájött, és onnantól nem volt megállás. Valaki fejének mindig ott kellett lennie kéznél. És a hajazásoknak voltak korszakai. Mi valahogy úgy rontottuk el a gyerekeinket, hogy mindegyiket altatni kellett….sokáig…Miután a testsúly eléri azt a határt, ahol már kézben ringatva képtelenség órákig ringatni várva a jótékony eszméletlenséget, jött az a verzió, hogy letettünk egy matracot az ágy mellé, és odafeküdtünk. Ilyenkor Motyó kidugta apró lábacskáját a rácsok között, (sokáig kézként használta) beletúrt az éppen ügyeletben lévő altató hajába, kukoriceszem lábujjacskái között behúzott egy adag hajat, és alvás helyett azzal játszadozott, hogy a lábujjai között húzogatta a hajtincseket. Valószínűleg cirógatta a lábinkóját. Azután jött egy olyan korszak, amikor csak egy egy hajszálra volt szüksége….na, az ám a fájdalmas altatatás! Aztán jött a turpika korszak, amikor egy tincset kiválasztott, és úgy érte el az egy hajszál maradjon-t, hogy mint amikor tupírozzuk a hajat, le-letolt adagokat a hajtövéig….na mire elaludt olyan csimbókok voltak a hajunk tövénél, hogy bármely rasztás megirigyelte volna….na, ez a hajazás a mai napig tart, amint szemmagasságba kerül valaki feje, Ő már hajazik is….ha nincs más, az övével, de sokkal jobb a másiké….és a korszakok vissza-vissza térnek….jelenleg megint a tupírozósban vagyunk.

A mai napig is, amint én ülök, Ő áll mellettem, már a hajamban a keze….és meg halál csiklandós vagyok, úgyhogy vagy vitustáncot jár a nyakam-fejem, vagy ráförmedek, hogy hagyja már abba….de a mellette ülő osztálytárs haja is tökéletesen alkalmas arra, hogy Motyót leszedálja, sőt Kaira-Baba sem ússza megsoha (kedvenc unokatesó)

Két csuda aranyos történetem van ezzel a hajazással kapcsolatban.

Olyan 1,5 évesen el kellett vinnem neurológushoz, EEG-re, hogy kizárják az epilepsziát…mert….Motyó olyan nagyon önérvényesítő volt, hogy ha valami nem úgy történt, ahogy az az Ő forgatókönyvében meg vagyon írva, olyan sírásba kezdett, hogy nem is vett levegőt….és ha valaki nem vesz levegőt, az nem jóóóó. Annak bizony csúnya következményei vannak….mint pl, először egészen konkrétan elkékül a gyerek…azután ernyedt rongybabaként eszméletlenül fekszik a kezedben. Majd miután Te magad felocsúdsz a megdöbbenésből, elkezded rázni a gyereked, hogy ugyan vegyen már levegőt. Ráfújsz közben néhányat, megcsipkeded, végre a gyerek kattan egyet, vesz egy nagy levegőt, és mély álomba zuhan, miközben lassan visszanyeri eredeti színét. Na ebből kb. nekem a harmadiknál lett elegem, úgyhogy elvittem orvoshoz. Természetesen Motyó ezt is kikérte magának, úgy, hogy tulajdonképpen nem lehetett megcsinálni az EEG vizsgálatot. Már éppen feladták, és az asszisztens odahajolt az ölemben ordító gyerek fölé, hogy leszerelje a fejéről, amit nagy nehezen ráerőszakolt, amikor a haja véletlen a gyerek kezéhez került….ekkor Motyó, mint egy varázsütés, elhallgatott, és elkezdte a hajazást….ettől mindenki lemerevedett, az asszisztens úgy előrehajolva maradt, meg sem mert mozdulni, a másik beindította a műszert, és ez az idilli kép, ami az idill mellett roppant röhejes is volt, egészen addig tartott, amíg a vizsgálat be nem fejeződött. Viszont mindenki elolvadt a gyerektől, mert Motyó, amint a kezébe került a haj, elernyedt, és elégedett motyózás közben cirógatta  magát az asszisztens hajával….

A másik alkalom…én ugye szakáll-függő vagyok….ezért Black jobbnak látta, ha szakállat növeszt, amikor összekerültünk, és ezt megtudta. Mert ahogy a bölcs mondás is mondja: „There’s a name for people without beards….Women”

No tehát Black szerencsére szakállas, és az is egy jó fajtája a hajnak, így szereti abba is beletúrni a kezét. Kb. 5 éves lehetett Motyóka, amikor elmentünk keresztszülőstül Horvátországba nyaralni. Én akkorra már meguntam az altatást, Black meg már annyira függő-altató lett, hogy Ő altatta a gyerekeket, és önként vállalta, hogy Ő alszik a gyerekekkel (és kel is fel velük hajnalban…a drága…). Én Bammával aludtam, a Keresztmamival. És Motyó egyik este úgy döntött, hogy közénk fekszik, és kivételesen velünk alszik. Reggel aztán Bamma sikító röhögés közepette adta elő a hajnalban történteket. Motyó hajnalban elkezdett hajazni, majd apró kezeivel elkezdte matatni az arcát, pánikszerűen keresve rajta a szakállat….de az nem volt ott!

Bár Motyó saját bevallása szerint Ő nem szereti sem a szakállas, sem a szőrös pasikat, de szerintem fog még ez változni…vagy ha nem, hát nem fogunk összeveszni a pasikon (Black szerint én már egyébként se veszekedjek a pasikon…na jóóóóó…oksa)

Ettől függetlenül Motyó ízig vérig NŐ. Amikor Motyó megszületett, olyannyira dundi voltam, hogy nem is éreztem nőnek magam, így nem is nagyon csináltam ilyeneket, hogy kifestem magam, meg kilakkozom a körmeimet…lehetőleg észre se vegyenek, ami sajna a méret miatt eléggé lehetetlen volt….de nem ez a lényeg….Motyó igen apró, igen törékeny kislányka volt. Kb. 3 éves volt… megyek be a hálóba, és a földbe gyökerezik a lábam….azt látom, hogy a 3 éves lányom ül a ágyunkon, térdben behajlított felhúzott lábakkal….egyik kezével az apró kukoricaszem lábujjait tartja, a másik kezében egy plüs-egér, de csak a farkát fogja, a hüvelyk és a mutató ujja között, mint egy ecsetnek használva….először bekapja a farkinca végét, hogy nedves legyen, azután ”belemártja” az „ecsetet” az ágynemű mintájába, egy színes pöttybe, de nem a sárga, nem a zöld, de még nem is a kék pöttybe! A PIROSBA!majd elkezdi „kilakkozni” a lábujjain lévő mikroszkópos méretű lábujjkörmeit…..no, de kérdem én???? Ezt honnan tanulta????

No, meg Mona barátnőmnek mindig csodásan ápolt hosszú, színes körmei vannak. És Motyó, amikor végre kinyitotta a szemeit, és a tudatában már kialakult, hogy ezek a körmök a nőiesség szimbólumai, onnantól kezdve, ha Mona közelébe kerül, befészkeli magát az ölébe, és csodálja, és simogatja, és piszkálja Barátosném körmeit….

Milyen boldog volt, amikor végre én is lakkozni kezdtem nagy ritkán a körmeimet…

A másik mánia a magas sarkú cipő, amit szintén nem vagyok hajlandó hordani egy bizonyos súly felett, ezért sokáig nem is hordtam és jelenleg is csak időszakosan…így Motyóka csak a szekrényemben láthatta és sóvárgott, mikor fogok már végre én is szép lenni és magas sarkút hordani…

Igaz én sokkal jobban szeretem a bakancsokat….Pösz meg ki nem állhatja….a múltkoriban meg is jegyezte: na neee Anya! Te most így fogsz kimenni az utcára? Olyan vagy, mintha bohóc lennél….a cipőkön sem fogunk összeveszni….

Milyen boldog volt, amikor végre a súlyhatár alá kerültem, és felmerészeltem venni egy magas sarkú szandált…(ami magas szárú is egyben, tehát már majdnem bakancs….)

Ragyogott, odaszaladt és azt mondta, de szép vagy anya!

No, meg egyéb aranyköpések….óvodásan neki már volt vagy 6 gyermeke…és Bammának, aki Keresztmamája és óvónője volt egy személyben feltűnt, hogy a gyerekek mellé nem jár apa….meg is kérdezte egyszer….no, és mi van a Férjeddel? Válasz:” a Zoi? Ja, azs meghat. Kóházsban….gyuadása vot.

De legalább már beszélt….mert Moty a szüléseket kivéve mindent később csinált, mint általában szokták a gyerekek….Ő várt a hasra fordulással addig, amíg mások már ülnek, akkor ült, amikor mások már jártak….”ej, ráérünk arra még” és, három évesen nem beszélt….persze, mert bőgött….még mindig….az a napi rutin része volt….ha nem volt ok, akkor keresett….de tényleg…addig-addig járt fel, s alá, mígnem talált okot a sírásra….a napi adagnak meg kellett, hogy legyen. Szóval eléggé kétségbe voltunk esve, és elvittük logopédiai vizsgálatra…..ahol szintén csak bőgött….de nagyon….meg is állapította a szakember, hogy valami nincs rendjén ezzel a gyerekkel….

De az oviban volt egy kiváló logopédus, aki azt mondta: nincs ezzel a gyerekkel semmi gond, adjátok ide….és láss csodát!!!! A gyerek 3 hét múlva beszélt…és azóta abba sem hagyja…. túlságosan is hatásos volt a terápia…..

És még sorolhatnám a rengeteg élményt….Bár Motyó már eleve kamasznak született, mostanában ez kezd már egészen kiteljesedni….

A napokban amikor G szülinapját szerveztük, folyamatosan emlékeztünk….és Moty megkérdezte Édesapját: Tényleg Apa! Te hogyan kérted meg Anya kezét?

Black, aki szokásához híven, tréfát űz mindenből, azt válaszolta: -én nem kértem meg Anyád kezét….én egyszerűen könyörögtem neki, hogy jöjjön hozzám feleségül” ami persze nem fedi le teljesen a valóságot, de Pösznek olyan „de jó Neked Anya!” mosolyt csalt az arcára, és nagy kerek szemekkel megkérdezte: tényleg Anya?

Másnap, szóba került valaki, akiről Pösznek rögtön eszébe is jutott: „és tényleg! Nálatok ki törte össze kinek a szívét”….meggondolatlanul válaszoltam: -én az övét

Erre szüfrazsettMotyó felpattan, odarohan hozzám, tartja a tenyerét, és győzedelmesen felkiált: „Ez az anya! Kemény csaj vagy! Csapj bele!” pedig nagyon szereti az illetőt

….erről aztán egy újabb hatalmas poén jutott szembe, amit viszont G követett el. Buli, mindenki ott van, aki számít, tehát Zsolt is, G Édesapja, és természetesen Bendegúz is, Zsolt második fia, G tesója, apai ágon. Pösz és Bendegúz között van vagy 4 évnyi korkülönbség, de Motyó imádja Benit, aki hasonló lelkesedéssel rajongott Pöszért. És nagyon idilli képet festett a két gyermek, mikor is G elmélázva rajtuk megszólalt….pár év múlva milyen képet vágnak majd a haverjaim, amikor elmesélem nekik, hogy a Húgom gyereket vár az Öcsémtől….

Tegnap aztán még tovább mentünk ebben a témában, amikor is Pösz nekem szegezi a kérdést: „és akkor a sperma most kiből áramlik ki? A férfiból vagy a nőből?”

Persze írogathatnék még egy egész könyvet élményekről a skacokkal, de mint ahogy a szülést, ezt is le kell zárni valahogyan

Ui: azért tanulékony a Lány, G-től átvette az ANYUKA!-t csak Ő nem magáz, hanem itt be is fejezi, ugyanúgy félre billenti a fejét, de Ő összecsücsöríti a száját, és nagy szemeivel igen sűrűn elkezd pislogni, olyan…”na ne légy szőke!” kifejezéssel.

Ha eszembe jutnak még dolgok, írok….

Neked is, Pöszkém, Pöszikém, Pösszencs, Lencsike, Motyóka, Blackpepper-lányka, Borsika hercegnőm, miként Bátyádnak is, kívánok boldog, hosszú, csodás életet!