the other half part of Black

2013.02.18 12:14

Hiába is, rohannak a napok….

Ma elment M is suliba. Kicsi Blackpepper ma igen nagylányként viselkedett…korábban be kellett vinnem Őt a suliba, hogy M-val időben beérjek. M-nak ui. korábban kezdődik a suli, de nem tudtam, mennyi időt fog elvenni a bemutatkozás, stb, így Borsilányt már ¾ 8kor katapultáltam a kocsiból….(ha már Tescó megúszta, valakit muszáj….)

A gond az volt, hogy sehol egy lélek sem volt, suli zárva még, Borsika megszeppenve….

De hamarosan kiszállt valaki egy autóból, és Borsi mondta, az egyik tanár….elmagyaráztuk neki, hogy sorry, ez most csak különleges alkalom….Semmi probléma, nyitotta a sulit, és engedte be Borsikát.

No, igen büszke voltam, mert nem tévedtem el, megtaláltam M suliját is….igaz egy alkalommal majdnem kisívben fordultam jobbra, de hamar realizáltam, hogy az összes bolond szembejön, így beálltam a buta birkák közé, és mégiscsak nagyívben kanyarodtam….

Annyira élvezem a döbbenetet, amikor néznek be a kocsiba azzal a „hogy a francba megy a kocsi sofőr nélkül?” nézéssel….de lássuk be…ilyen gondolataim nekem is támadnak még, amikor Őket nézem….

Tehát M talpig elegánsban ment suliba, ma este tutira teszek fel képeket, mert roppant édesek, én odáig vagyok ezekért az egyenruhákért….és M-nak sem volt semmi ellenvetése….még jó útra terelődik a végén a lelkem…

No, de a továbbiakat majd estefelé….

Tegyünk inkább időutazást a múltba, egészen tegnapelőttig….

Bár azt állították, jó idő lesz, kicsit szomorkás volt a hangulatom, és ez kivetült az égre is….nem is dugtuk ki az orrunkat egész délelőtt, csak később…amikor elmentünk M-nak a horgászengedélyt kiváltani…

Azt azért bírom ezekben az Írekben, hogy nem akarnak mindenáron megvágni….

Mondja az ürge, hogy felőle vehetünk engedélyt a gyereknek, de csak a lazachoz kell, és ha véletlen lesz olyan szerencséje, hogy kifog egyet (no, ezen M azért kicsit megsértődött)…..hát ráérünk utólagosan is kifizetni azt a 10eurót…no, rajtunk nem múlik….

Még adott sok jó tanácsot, príma ötleteket, leginkább egy közeli tóról.

Délután már kezdett derülni a ború, így bepakoltuk a horgászfelszerelést kutyástul mindenestül a kocsiba, és irány a tó….

No, hát a tó….az valami csodás volt….haragosan fújt ugyan a szél, amitől a tó is haragos ábrázatát mutatta, de csodás volt….

Black, a nagy hohohóóóó….elkezdte behajítani a horgot….miközben M azzal szórakozott, hogy szembeállt a széllel, ami szkafanderszerűen felfújta a kabátját, és ez igen jó móka volt…

Black hajított, mire az orsó nem állt meg, hanem kb 3km-nyi damilt azon nyomban lehajított magáról….így a nagy hohohóóóóórgászás abból állt, hogy hajítás….30perc gubancolás, és feltekerés, újabb hajítás, újabb 30 perc harc a damillal….és ez kb 5-6 alkalommal, miközben mi fetrengtünk Borsikával a röhögéstől a kocsiban, M meg abban reménykedett, hogy a szél egyszer csak felkapja a szkafanderben….persze ettől Black igen ideges lett, mert hát 2 röhög, egy repülni tanul, miközben Ő próbálja megfejteni a nagy hohohóóórgászás rejtelmeit, (mégiscsak hohohórgászni jöttünk vagy mi...) igen nagy küszködések árán….no, egy idő után már annyira megsajnáltam, és a hasam is fájt a sok kacagástól, úgyhogy mi Nők, kiszálltunk és segítettünk a harcot megvívni a horgászbottal, és győzedelmeskedtünk, de Black makacs ember lévén….újra elhajította….és kezdődött minden előröl….oszt el sem hiszem, de egy idő után feladta, így kipirult arccal tértünk haza.

Másnap, vasárnap is lassan indult a nap, de csak összeszedtük magunkat, és elmentünk vásárolni….vásárnap lévén…

Utána tettem egy javaslatot, hogy ugyan nézzük már meg végre azt az Óceánt már!

Blacknek nem annyira tetszett az ötletem, morgott is, én meg, mert tudom, hol a helyem, (és ez mindig bejön, de leginkább, mert már kitapasztaltam Blacket) hát beletörődtem, mégiscsak Ő a férfi a háznál, jó, hát akkor majd máskor, rendben….és itt jön a trükk Asszonyok!!!! Mert ha nem vitázol, akkor a Férfinép addig-addig gondolkodik, mígnem támad egy remek ötlete: megyünk, és megnézzük azt az Óceánt végre!!!!

És lőn újabb varázslat, mert az Óceán az csodás egy élmény, egészen lenyűgöző….

Éppen apály volt, a víz mélyen bent volt, rengeteget tudtunk gyalogolni a pocsolyás parton, míg elértük a vizet….Picur is roppant élvezte, belegázolt a vízbe egészen a lába ujjáig, ivott is egy kicsit, de nem ízlett neki, viszont hatalmasat rohangált, körbe-körbe, futószáron, melynek középpontján Black volt. Szóval élveztük, és már várjuk, hogy jobb idő legyen, és a szél, ha már mindenképpen fúj, legalább enyhe legyen….

Lemértem, mindösszesen 14 km a part a várostól….érdemes megnézni emberek!

Most pedig menek, és megiszom a jól megérdemelt kávémat, ki tart velem?

ölel: Taylor