Tegnap Bors kérdezte, ehet e áfonyát....mondom én:- persze, csak maradjon másoknak is!

-de hát Anya! maradt! Nem?....

....persze, honnan is nézzük?

1/10-nyire tele van

vagy

9/10-nyire üres????

G: Anyuka! ik-es ige!

Try again: most meg aszondja, vigyázzak, mert még megbotlom egy vak komondorban....

most meg aszondja, vigyázzak, mert még megbotlok egy vak komondorban....ez meg mit jelenthet??? :-D

mert most nem annyira van írhatnékom, de hogy Ti se unatkozzatok....

Ma nem engedték be a kocsikat a parkolóba Black mh-én, és amikor hazaértem rákérdeztem, mi történt....a válasz nem sokáig váratott magára:

"ejszaka belopozott ket vergonyaszto, es elbunyaszkodtak 3/4 km konfliktussutemenyt. Ennek kovetkezteben a gelota-rendszer belezavarodott az epuletek kartal-pogacsa nyilvantartasaba aztan mar kesz volt a baj

A tegnapi nap remekül záródott. Vége lett egy rémálomnak, és….

Láttam fókát!!!! Igazi, élő fókát, saját szememmel, kb 15-20 méteres távolságból.

Az úgy volt, hogy elmentem este sétálni, Picurral. Vannak kedvenc útvonalaim, amik mindig remek hangulatba hoznak. Ha Picurral vagyok többnyire a város felé veszem az irányt, mert kevesebb a lehetősége, hogy gazdátlan kutyával találkozzunk, aki hazáig kísér minket, végig frászban tartva engem.

Tehát, lesétálok a városon keresztül a folyópartra, a folyó mentén elsétálok a távolabbi hídig, azon átkelek és visszasétálok a túloldalon (ezt az oldalt jobban kedvelem) egészen a lazacgát-hídid, azon átkelek (mondhatnám visszakelek), folyóparton végig a telepi feljáratig, ott feljövök egy nagyon kellemes utcán, majd haza….kb 40-45 perc, 8km/h-s sebességgel.

No, amint tegnap éppen a kedvenc oldalamon jöttem visszafele a folyóparton, véletlenül éppen akkor pillantottam rá a vízre, amikor egy nagy fekete valami felbukkant a folyó közepén….jöttek a szokásos „csacsi öreg mamó” gondolatok, hogypedig CÁPA??? Vagy BÁLNA??? Abban biztos voltam, hogy ez valami nem szokványos, és abban is biztos voltam, hogy nem hal….cápára azért gondolhattam, mert miután világossá vált, hogy fóka, valószínűleg éppen akkor halászott, és úgy bukott le, hogy az egyik mellső végtagja (hogy a fenébe nevezik a fóka mellső végtagját….mert ugye biztos, hogy nem kéz….pláne nem láb….uszony????) szóval a mellső végtagnál maradva, az úgy, ott, akkor, abban a fényviszonyban….pont úgy nézett ki, mint a cápák hátuszonya (függőleges vezérsíkja???).

De azután leesett, cápa mégsem lehet….Bálna meg azért merülhetett fel, mert bálnák vannak errefelé az óceánban….és a következő felbukkanásnál meg egy nagy fekete dudor jött ki a vízből….de azért közel sem akkora, mint egy bálna, tehát a bálna is elvetve….max koraszülött bálna…na, de annyira izgatott lettem, hogy lementem azonnal a partra közvetlenül a vízhez, és vártam az újabb felbukkanást….és ekkor megjelent egy böhöm fej…no, gondoltam egy újfullandi kutya….de az meg úszna, nem bukna le….maybe fuldoklik…..de akkor meg segíteni kellene neki….és a következő pillanatban újra felbukkant a fej, szájában egy lazaccal, majd ismét eltűnt. Következő felbukkanásnál már csak  lazac cafatokkal a szájában….és akkor már biztos voltam benne, hogy ez egy fóka….és erre vannak fókák, az tuti….de akiket én eddig kérdeztem, még nem láttak egyet sem…..hát nekem megadatott! A város közepén, a folyóban láttam egy fókát….hatalmas élmény volt….végig kísértem a parton, egésze a híd lábáig, ahol már nem tudtam tovább menni….pedig szívesen kísértem volna….annyira bájos volt! Sajnos nem vittem telefont, így nem tudtam fényképezni…kár…

Ölel: T

Negyed évszázad….

….az pontosan 25 év….

Milyen soknak tűnik, miközben már el is repült, tehát mindössze egy pillanat volt…

Hihetetlen….mintha sosem éltem volna G nélkül…fiatalabb voltam, amikor „megérkezett”. mint amennyi most Ő.

Egy boszorkány műve volt….egy tündérboszorkányé, aki egy rossz jóslatnak szánta, és nem is tudta, hogy közben áldást beszél….kár lett volna kihagyni…sivár lenne nélküle a világ…

Haláli egyéniség, ritkán akad ilyen….persze én szerencsés ember vagyok, nekem három is akadt….

Egyszer, úgy pár évvel ezelőtt egy középiskolai találkozón összefutottam a volt orosztanárommal. A költővel, Zalán Tiborral. Imádtam amikor a diákja voltam. 17 évesen egy orosz órán kijelentettem, hogy én amint lehet szülni fogok….2 évvel utána összefutottunk az utcán, éppen G-t toltam, rám mosolygott, és azt mondta: Márta, maga megmondta….na, de miért ilyen korán???? …megmondom….mert G úgy döntött, hogy most kell megérkeznie a világba…

…itt a találkozón mutattam neki mindhárom gyermekem fényképét, elmosolyodott és csak annyit mondott: „kiváló genetikai állomány” …majd még hozzáfűzte, csókolom a kezét a gyönyörű Édesanyjának is!

No, de ne szaladjunk úgy előre…Érettségire azt kértem ajándékba, hogy elutazhassak a vőlegényemmel Horvátországba, ketten. Halálosan szerelmes voltam…Szüleim nem annyira örültek, hogy külföldre akarok menni, de mint mindent, ezt is megtették, hiszen ezt kívántam. Pont akkor érkezett hozzánk Leningrádból a család egy régi barátja, egy igen idős hölgy személyében. Amikor megtudta, hogy én egy férfival utazom el külföldre, felháborodásának adott hangot…

„meglátjátok, egy málcsikkal fog hazatérni!”…és fogott az átok….minden óvintézkedés ellenére…

Május 17-re voltam kiírva. Tavasz volt, tehát szüleim minden hétvégén leutaztak Kiskunlacházára a telekre, de mi otthon maradtunk….sosem lehet tudni…alapon…

….pontosan emlékszem erre a 7végére. Tesóm főiskolás volt, a barátnőjét Andinak hívták, és nálunk töltötte a szombat éjszakát. Együtt vacsoráztunk négyen….pontosan emlékszem, hogy mit ettem….salátát csupaszon…tudom, mert már egy hete csak azt ehettem….haltam bele….mert vizesedtem, és mert az orvos rám ijesztett, hogy kórház lesz belőle….tehát éheztem, és a terhességem utolsó hetében le is adtam a súlyomból 5kg-ot. Tehát saláta szárazon. Nem ehettem semmit, ami sót tartalmazott, vagyis ehettem sótlan levest….egye meg aki mondja….és salátát….az legalább ehető de 1 hétig?????

Ebből az estéből csak a saláta és Andi maradt meg….ha emlékeim nem csalnak, Andi kocsival jött….de mivel szüleim a lelkünkre kötötték, hogy ha beindulok, mindenképpen mentőt hívjunk, semmiképpen se a fiúk vigyenek be….pedig lássuk be, amit azóta G is állít, a világ egyik legjobb, legnyugodtabb sofőrje az édesapja (mondom Papa, az egyik!!!...a másik a Tescó…na jó, csak piszkállak).

Ja 2 dolog miatt mindenképpen hálás vagyok G Édesapjának….G-ért, és azért, ahogy megtanultam mellette vezetni. Mindig engedte, hogy vezessek, és mindig mérhetetlen türelemmel viseltetett irántam, amikor vezettem….pl, amikor elaludtam a kormány mellett is csak annyit kérdezett: miért is mész Te a szembe sávban?....mert azért tudta, hogy résen kell lennie….

Vissza tehát 1988. május. 8. vasárnap, hajnali 3 órára. Fura álmom volt…fájdalmat éreztem, és egy fura törpe is panaszkodott, hogy fáj a hasa…erre ébredtem…

Kimentem a mosdóba, ….de hiába minden, a fájdalom csak maradt, hát lefürödtem, és átöltöztem. De ez a fájdalom nem szülési fájdalom volt, hanem folyamatos, csak roppant kellemetlen….szóltam hát a srácoknak, hogy szerintem lassan akár hívhatnánk a mentőket is…amikor kiérkeztek, elég hamar, pont akkor ment el a magzatvíz is, megnyugodtam hát, hogy ez akkor valóban a szülés kezdete…

Beültünk hát a mentőbe, Tesóm meg robogott utánunk 150 km/h-s sebességgel, a mentősök legnagyobb örömére. Roppant bosszúsak voltak, hogy kihívtuk őket, pedig van kocsink. Pedig én igen fegyelmezett voltam, egy hangos szó sem hagyta el a számat, egészen pontosan, szó sem hagyta el a számat, pedig addigra beindultak már a rendes fájások….

A XII. kerületi Tiszti Kórházban szültem, ott ahol nem egészen 19 évvel azelőtt jómagam is napvilágot láttam….

Emlékszem a vajúdásra. Olyan erősek voltak a műszer szerint a fájások, hogy a szülésznők nem értették, miért hallgatok….hát miért, hát miért?, mert belém szorult a hang is…ennek ellenére simán otthagytak. Az egész szülőszobán én voltam egyedül…és mivel eü. szakközépiskolába jártam, és jó néhány szülés szemtanúja voltam, tudtam, hogy ha már jön a baba, jön, mint a rakéta….

Úgyhogy egész idő alatt 2 gondolat foglalkoztatott….vagyis 3. (a folytatásban lesz az 4 is)

1., ha itt hagynak mindig egyedül, ki fogja elkapni a babámat, amikor kilövöm magamból?

2., amikor jöttek a fájások, számoltam magamban, tudtam, hogy minden fájás 12 számolásig fog tartani, tehát számoltam, így mindig tudtam, hogy már nem sokáig tart a szenvedés….mert igaz ami igaz, ez egy egészen furcsa, elképzelhetetlen fájdalom…amit sosem szeretnék megismételni többször, tehát tuti nem fogok szülni többször

3., a fájások között viszont már nem emlékeztem arra, milyen is volt amikor fájt, tehát olyankor meg úgy éreztem, ááá, akár holnap is szülnék, mert azért ez egy élmény….akárhogy is…

Közben megérkezett a szülészem, akiről nem sokat akarok írni, leginkább semmit, max. csak annyit, hogy bejött, megnézett, és mondta…kicsilány….mert mindig így hívott, kicsilány, kiabálj, amikor érzed, hogy szülni fogsz….jó….megpróbálom….

De mivel úgy általában igyekszem fegyelmezetten viselkedni, hát már csak akkor nyögtem egyet, amikor magamtól húztam fel a lábaimat a szülő pózba, mert a tolófájások egy egészen másfajta fájások….na, kapkodtak is…mert kb. a harmadig fájásra már ki is lőttem magamból picinyke fiamat….pontban 8 órakor, 5 órával az ébredés, 3 órával a kórházba érkezés után… (és ezt az 5 órát tartottam a következő 2 pockomnál is).

No, nem volt nehéz azt a 2900gr-ot és 51cm-t világra hozni….Ő volt a legkisebb, ici-pici egérke.

Akkoriban még nem volt apás szülés, és Baba-Mama szoba sem, 3 óránként hozták….Ő volt a legkisebb batyu…meg kell mondanom, így visszatekintve, mondhat bárki bármit, a Baba-Mama szoba szuper. Olyan rossz érzés volt, hogy a saját gyermekemet elveszik és csak három óránként kapom meg….utáltam…

Azt azért még leírom gyorsan, hogy egész szülés alatt arra gondoltam (és ez már a negyedik gondolat), hogy most már majd ehetek végre. Kérdeztem is egyik alkalommal, amikor odajött a szülésznő, megnézni hányadán állok, hogy: -ugye amint megszültem kapok enni…nem nagyon értette a kérdést, de lerázott ennyivel: -hát persze! (ezekkel a „hát persze”-kel óvatosak legyünk, ez többnyire azt jelenti, hogy lfszt). Amikor minden lezajlott, és kicsi molekulányi gyermekemet is elszakították tőlem, követeltem a kajámat….-majd! jött a választ. Hamarosan kitoltak a műtő előtti folyosóra, 2 órára „megfigyelésre”….még mindig nem adtak se enni, se inni….nem volt más választásom, mint álmodni….arra riadtam fel, hogy a kezemet bekapom…mert azt álmodtam, hogy eszem…aztán az igen hosszúra nyúlt 2 óra (nem a szokásos 2 óra, amit simán kibír az ember lánya, hanem az a végtelenbe tartó 2 óra) után végre betoltak a kórterembe, ahol már kezdtem agresszív lenni: elkaptam  a nővér kezét, és odahúztam magamhoz: KAJÁT!!!!

Na, végre, hozott 2 db zsömlét, krémsajttal. No én akkor félbevágtam a zsömléket és a 2 egészből rögtön készítettem is négy felet, mégiscsak 2-szer több, mint a két egész (mestere vagyok az önámításnak), és kb. eddig tartottak a zsemlék…2 pillanat, és sehol semmi…másnap, amikor már barátibb volt a hangulatom és beszélgettem a mellettem lévő ágyon a szobatársammal, közölte, egyszerűen nem hitt a szemének…még életében nem látott zsemléket ilyen szemvillanás alatt eltűnni…mondom én, hogy éhes voltam, na!

No, 4 napot kibír az ember még a kórházban is…

Azután, amikor hazamentünk, rájöttem, hogy amit az ember tanul, az nem  mindig a valóság…mert lehet, hogy az újszülöttek sokat alszanak, de az nem az én kis egerentyűm….mert Ő nem szeretett aludni…mondjuk az éjszakák nagyjából nyugisak voltak, de hajnali 4kor kezdődött a műszak, és nappal sem nagyon volt alvás….bezzeg most annyit alszik, mint egy újszülött….nem győzi pótolni az akkor felgyülemlett fáradalmakat.

3 hetesen a vállamon hordoztam pehelysúlyú fiacskámat…egy alkalommal egy fiatal srác a villamoson nem tudta levenni róla a szemét…majd odajött hozzám és megkérdezte, mekkora ez a baba? Mondtam: 3 hetes….válasz: úristen…életemben nem láttam még ilyen picike babát…

A gyermekkor vidám percei: G 4 évesen nem volt hajlandó mást, csak öltönyt hordani…a nagyapa kalapjáról csak nagy-nagy viták árán tudtam lebeszélni….na jó, nem tudtam lebeszélni, egészen egyszerűen megtiltottam, hogy kalapban menjen oviba…az öltöny éppen elég volt....és azt se felejtsük el megemlíteni, hogy előbb tudott nyakkendőt kötni, mint cipőfűzőt!

Első nap az óvodában: tévedtem, már 2,5 évesen is öltönyt hordott…megérkezett az oviba 2,5 évesen, öltöny, nyakkendő, szemüveg (ez egy műanyag gyermeknapszemüveg volt, amiből kinyomtuk a napszemüveg lencséket, így lett „olvasó szemüveg”) és diplomata táskául szolgáló gyermek koffer. Ancsa óvónő felkiált amikor megérkezünk: Szia Gelácska!

Válasz sértődötten: nem sia! Ana sia!

Mivel Óbudán laktunk, az ovi meg az Ecseri úton volt, sokat utaztunk és sokat meséltem….mi mást….Janikovszkyt. Többnyire. Janikovszkyban az a jó, hogy halálra röhögöd magad rajta. Janikovszkyban viszont ez a rossz is, merthogy elviszed a tömegközlekedésre a könyvet, és azt látják az utasok, hogy az anya olvasná a könyvet, de hétrét görnyedve röhög, hogy folyik a könnye, miközben szegény gyerek könyörög: Anya! Olvasd már!!!! (de hisz olvasom! Azért nem tudom olvasni….tiszta skizofrénia).

De mondjuk Bálint Ágnesre sem lehet panasz.

G-ben az (is) volt a nagyon jó, hogy ugyanazokat a meséket szerette, amiket én is (mert mást nem nézhetett).

Tehát G Mazsolán, Frakkon, Babaron, Mézgán és hasonlókon nőtt fel. Ez megalapozta a lelkivilágát. Meg az én lelkivilágomat is….éveken keresztül kapta Karácsonyra Doki barátunktól a Babar király kalandjai videó kazettát, 3 órás anyaggal…isteni volt, Karácsony másnapján G-vel befészkeltük magunkat a TV elé, és 3 órán keresztül nyomattuk a Babart….maradandó, csodás élmény volt…Kornéliusztól a legöregebb és legbölcsebb elefánttól megtanulhattuk pl, hogy: „ne a borítójáról ítéld meg a könyvet!”

Azután, amikor Black is bekerült a képbe, jöttek a komolyabb könyvek, mint Eric Kastner (a Két Lotti-t kivéve), Indul a bakterház, Kemény kalap krumpli orr, vagy/és ilyesmik….tök jókat olvasott Black esténként. Beültünk hárman G szobájába, Black olvasott csuda jó könyveket, én meg szundikáltam csuda jó álmokat…ja….volt is fejmosás utána!

Azután meg filmekkel oltotta be Black….pl: Sörgyári capriccio….

G-ben az volt a nagyon vidám, hogy minden játéka tökéletesen valóságosan és valós időben játszódott…

Pl, amikor a buszvezető korszak volt, akkor felsorolta a buszokat, amiket vezetni akart. És karácsonyra azt kérte, hogy ezeknek a buszoknak a buszmegállóit és a menetrendjét másoljam le. Így a karácsonyi készülődés azzal telt, hogy felkutattam ezeknek a buszoknak a megállóit, és leírtam a megállókat és a menetrendet a buszmegállóban lévő táblákról….és akkor jött Black, a megmentő: (akkor még csak munkatársak voltunk….aszondja, akkor már nem csak munkatársak voltunk…) és amikor látta kínlódásomat, hogy munka után újabb buszmegállót kell felkutatnom, jött a mentő ötlet, megtalálta az akkor még internet ősén a buszmegállókat, menetrendeket és kinyomtatta.

G-ben az is jó volt, hogy olcsón meg lehetett úszni az ajándékokat….mert ilyeneket kért, hogy öltöny, ing, kockás „nagyapa pizsama”, amiket simán megvarrtam neki. Ja….varrnom kellett Indiana Jones inget és tarisznyát is.

És amikor eljött a repülős korszaka, ami nálunk genetikailag determinált (Papa, Tesco a keresztapi), akkor varrnom kellett pilóta egyenruhát, és G reggel beköltözött a szobában berendezett repülőbe, és mivel mindig Amerikába vitte a gépet, 6-8 órán keresztül ült és vezette a gépet. Szerzett a Klári nagynénitől repülős étkészletet, amit nekem fel kellett töltenem repülős kajákkal, és elvolt….tuti 6-8 órát nem volt gond vele.

Persze ezt megelőzően volt katona korszaka is, akkor Papa egy már levetett egyenruhájából kellett egyenruhát varrnom, igazi váll-lapokkal! Sőt, amikor Papa megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét 1994ben, le kellett gyártanom Neki is egyet, papírból. Sőt emléklapot is kellett hozzá gyártanom (így fordulhatott elő, hogy hamisítanom kellett Göncz Árpád aláírását) amit olyan büszkén vett elő a villamoson, és lapozgatott.

Azután Black beoltotta a történelmi filmekkel. Mondjuk a történelem iránti érdeklődése is megalapozott volt már, hiszen kiskora példaképe a Papa, történész volt, így Blacknek nem is kellett győzködni, hogy a történelem az egy jó dolog.

Ja….volt egy akkor még üres pincénk….remek hely a normandiai partraszálláshoz…de az hajnali kettőkor volt….hosszas könyörgések után beleegyeztem, hogy „partra szálljon” hajnali kettő órakor, aminek az volt a következménye, hogy nekem kellett felkelnem hajnali fél kettőkor, hogy felébresszem „partraszállni”.

Szerencsémre annyira aludt, hogy álomittasan csak annyit reagált az ébresztésemre, inkább majd holnap, így átírtuk a történelmet, és eltoltuk másnap délelőttre az eseményt.

De a karrier a kukásbácsi korszakkal kezdődött, amikor kb. 2 évesen beköltöztünk első önálló otthonunkba, Óbudán, harmadik emelet…hetente tán 2x, reggelente 6-7 között jött a kukásautó. Amikor meghallotta a kukásautó pisszegését, keltett fel, hogy felállítsam az ablakba, és nézhesse, hogyan ürítik ki a szemetet. Fantasztikus volt, pizsamás gyerek áll az ablakban, kócos-pizsamás anyuka próbálja magát a függöny mögött álcázni…Kukásbácsik meg mosolyogva integetnek a cuki kisfiúnak, aki sosem hagyja ki őket. (És akkor az ébresztést még el sem mondtam! Odajött, az arcocskáját egészen közel dugta az arcomhoz, két ujjacskájával megfogta a szempilláimat, úgy nyitogatta a szemem, miközben suttogva mondta: Ana! Ana! Alsól?)

Így lett, hogy az oviban az első farsangon kukásbácsinak öltözött, varrtam neki narancssárga, ezüst csíkokkal kukásbácsi felsőt, és mici-sapkát nyomtam a fejére…jó mi, érkezés öltönyben, majd átvedlés kukásbácsivá….teljes átalakulás….

Következő év a „Fodototobácsi” varázsában telt, Ő volt a gyermekorvosa, kölcsönösen kedvelték egymást….ebben az évben G fodototobácsinak készült, a farsangon meg Dr.Bubónak öltözött. Ezt a jelmezt kicsit komplikáltabb volt megvarrnom, de remekül sikerült…és amikor fül-orr-gégésznek készült, akkor állandóan az orromban és a torkomban turkált….mert sosem voltak jók a mackói, mint anno nekem, neki igazi „beteg” kellett.

Az első szerelem, Nonanna volt. Egy csodás kis tündérboszi képében. Szerencsére nagyon jól kijöttünk a Mamával, így nagyon sok időt töltöttünk velük. Johanna, mert ez a becsületes neve, úgy lett Nonanna, hogy G nem tudta kimondani: Johanna.

És amikor mondtam Neki, hogy: -Nonanna,

G mindig kijavított: Ana! Nem Nonanna!... Nonanna!

Mondom: -tudom, tudom, Nonanna!

G: -Ana! Nem Nonanna, hanem NO-NA-NNA!!!!

Azután eljött az iskolás kor. Az alsó tagozatról nem szívesen írok….sajnos olyan pedagógusokat kapott, akik nem bírták az egyéniségeket.

Azután jött a szerencsés váltás, a felső tagozat…ahol a kiváló pedagógusok hatására kivirágzott a gyermek….sorra nyerte a történelem és földrajz versenyeket…na, ja…

De itt élesedett ki G önállósága is.

Mindig azt szerettem volna, ha a Karinthyba megy továbbtanulni. Régen nagyon jónevű gimnázium volt, és azt szerettem volna, ha úgy megtanul angolul, ahogy én soha nem vagyok képes.

Aztán eljött az idő…és G döntött. Szerencsére Ő is a Karinthyba szeretett volna menni, hogy úgy megtanuljon angolul, ahogy én sosem vagyok képes. Akkoriban külön felvételi volt a kéttannyelvű gimnáziumokba. G járt előkészítőre, ahol minden hétvégén írtak egy tesztet. Egyszer sikerült elérnie rajta a bekerülési ponthatárt, amikor a magyar-matekon kívül kivételesen történelem-földrajz is szerepelt a tesztben. A többit alul teljesítette. Ennek ellenére úgy döntött, erre tesz fel mindent. Tanulmányi eredménye alapján a Dunaharaszti gimnáziumba felvételi nélkül bekerült volna, így bejelölte az összes kéttannyelvű gimnáziumot, egyetlen felvételi teszttel, plusz a helyi gimit…hát barátaim….izgultam mit ne mondjak! Amikor felhívtam a gimnáziumot, az alábbi tájékoztatást kaptam a Karinthyból: Anyuka, gratulálok, az 560 jelentkezőből a fia negyvenhatodikként felvételt nyert az osztályba, gratulálok!....hát ez bejött….

Elteltek ezek az évek is. Kötődtek mély barátságok, amik a gimi után mélyültek el igazán.

Az egyetemi felvételire már annyira önállóvá vált, hogy nem is láttam a jelentkezési lapját. Mindent Ő intézett, nem volt beleszólásom. Felvették az ELTE történelem szakra. Ez később csalódást okozott számára, szociális érzékenységét mélyen bántotta az ottani hangulat. Következő évben felvételt nyert az ELTE Szociológia karára is. Ez olyan szerelmet jelent számára, hogy a történelmet elhagyta, és jelen pillanatban már a mester szakot végzi.

Közben utazza a világot körbe-körbe….

A repülés iránti rajongás még máig kíséri.

Egyetemistaként nyaranta Amerikában dolgozik egy gyermektáborban. Imádja. Itt is születtek komoly barátságok.

Ugrálok, mert emlékek szülik az újabbakat….vissza az érettségi utánra….akkor mentünk ki Amerikába….úgy döntött, nem akar jönni, annyira vágyott arra, hogy végre egyetemista lehessen. Elkezdte tehát az igazi felnőtt, önálló életet…

És ma 25 éves. Hihetetlen….

Boldog szülinapot és boldog, hosszú életet kicsi egérkém, Mazsikám, Gelácskám, G-m!

Alkotói válság, vagy tavaszi fáradtság, mindegy, elmaradtak az írások mostanság.

Ma elment G, olyan jó volt, hogy itt volt. T haverjával jött, tök jó volt. Csodás helyet fedeztek fel innen nem messze az Óceánnál, hamarosan mi is megnézzük….

A srácok Liverpoolból érkeztek, ide nem messze. Knock-ban van egy reptér, kb. 40 km tőlünk. Nem tudom, hogyan csináltam, de én felduzzasztottam 62 km-re….na, ja, el nem tévedtem (csak útvonalat módosítottam, jegyezné meg G…) de tényleg nem!....mégsem úgy volt az út, ahogy nekem Black kinyomtatta….mert, ahol kanyarodnom kellett volna, ott egyenesen ment az út….ahol meg balra kellett volna kanyarodnom, ott lehetett menni egyenesen és jobbra…nanááá, miért is lett volna ez másképpen…. Ráadásul kiderült, hogy a „jótékony szél” segítségével minden gép 10-20 perccel korábban érkezik, mint a kiírás….én meg nem készültem el időben, na ná, hogy nem, különben az valaki más lett volna….ráadásul, Black (megérezvén) nem egyszer, többször is a lelkemre kötötte, vigyek pénzt magammal, parkolásra, vagy ha kifogyok a benzinből (mert útvonalat módosítok)…naná, hogy nem vittem, otthon maradt, mert a kabát zsebembe tettem, de az utsó pillanatban kabátot cseréltem…ja…hát persze, hogy a pénz benne maradt az előzőben, és már vagy 15perce mentem, mikor belém hasított a felismerés. Még pár percig reménykedtem, hátha olyan pillanataimban, amikor csak cselekszem, de nem realizálom, hogy mit, valahova mégis beletettem, de sajnos nem….nem, sajnos nem volt ködös pillanatom….

Tehát az út nem a kiírás szerint ment, hanem úgy tetszőlegesen….én meg követtem a megérzéseimet….de egy pillanatra elbizonytalanodtam, megálltam hát egy benzinkútnál…

aszondták, jó úton vagyok….csak menjek a következő kereszteződésnél balra, azután kb. 6 mérföldnyire újra balra (no, de nem Amerikában vagyunk, miért mond ez az ember mérföldet, amivel tökre összezavar!?), azután meg egyenesen, ki lesz írva, oda fogok találni. Na ja….de amikor kihajtottam, nem sokkal azután volt egy balra utca, de azt túl egyszerűnek találtam, no, meg nem is kereszteződés volt….nem fordultam hát le, a következőnél meg egy lámpa, lámpáról ugyan nem esett szó, és itt megint nincs kereszteződés….mindegy, egy élet, egy halál, lekanyarodtam, közben jött az sms Blacktől, hogy a fiúk leszálltak….ja, 17 perccel korábban….és mentem egyenesen, várva, hogy 6 mérföld múlva elkanyarodhassak….na, de elkövettem egy nagy hibát, hogy pedig fordítva számoltam át a km-t, így lett kevesebb, mint több….és ez roppant zavarba ejtett….de mentem egyenesen, annál is inkább, mert csak tanyákra tudtam volna behajtani….ki is volt írva, hogy reptér 10km, de akkor már a 40 km helyett 50 valahánynál tartottam, még újabb 10????  és a város sem stimmelt….mégis azzal bíztattam magam, hogy nem lehet errefelé minden buckánál egy reptér….végre nagy nehezen megleltem a repteret, de nincs pénzem ugye, a srácoktól meg már csak nem kérek, leparkoltam hát ott, ahol ki volt írva, hogy nem lehet parkolni….máshol viszont gyakorlatilag nem lehetett parkolni…rohantam be a reptérre, sehol a srácok….naná…mert bementek shoppingolni az egyik kis üzletbe….na jóóóó, nem ferdítek, csak nézgelődtek…

Végre megleltem Őket, mondom, akkor most futáááás!!!!

….mire közli velem G, hogy: Anyuka! 15 percig ingyen bejöhetett volna!

Na jó, de kinek volt ideje arra, hogy táblákat olvasgasson, amikor tilosban parkol????

No, de megjöttek, és nagyon kellemes 2,5 nap volt.

Igazából egyéb nem történt. Tavaszodik….itt a tavasz olyan, mint régen volt otthon, olyan kellemes. Nem robban be….apránként jönnek a változások, igen lassan bomlanak ki a bimbók. Már kezd minden egyre zöldebb lenni. Ma reggel felfedeztem az előkertben egy érdekes kis virágfajtát….olyan a bimbója, mint egy apró tulipán, kíváncsi vagyok mi lesz belőle….több csoport is van, annyira drágák….

Olyan 10-15 fokok vannak…nem vész, már csak esténként fűtünk….írülünk….vagy íronizálódunk? A fiúk fáztak, én már alig….és elmegyek szakadó esőben is gyalogolni…naná, hogy elmegyek….

Ja, ott fejeztem be az előzőt, hogy este írok, miért állnak a bácsik a folyó közepén?

Márciusban, elkezdett apadni a folyó, és egyre sekélyebb lett, és a gátnál sincs akkora sodrás, felveszik hát speciális gumis-csízmás gatyájukat, és a folyó közepén próbálkoznak….az első alkalommal, amikor M és Black kimentek horgászni a gáthoz, egyik pasi fogott is egy hatalmas lazacot! De most még csak a kora szezon van. Utána M még többször próbálkozott, eredménytelenül, de legalább kapott jó tanácsokat, hogy pl. a horgot teljesen be kell fedni gilisztával….vagyis kb. 4-5 gilisztát kell több ízben felnyársalni a horogra, és, hogy hosszabb damilt kell hagyni az úszó és a horog között, mert a lazac lent úszok a meder alján…

most megint elmelkedett a vízszint, és nagyobb a sodrás, már nincsenek a folyó közepén, viszont közelítünk a tényleges szezonhoz....csak fogunk már valamit a boton kívül is???

próbálkozunk, próbálkozunk….

Most ennyire futotta az erőmből,

Ölel:T

tehát leszálltunk, és a 1,5 órámból veszítettem 20percet….persze, hogy eszembe sem jutott a gyaloglás, annál inkább a futáááás!….pláne, mert 15 kilós kézipoggyászt sikerült felcsempésznem a gépre….de mivel pont ennyit fogytam, gondoltam ki vagyunk egyenlítve....

Tehát maradt 1óra 10 perc, hogy eljussak a buszállomásra. Tudtam, hogy a reptéren a 747-e buszt kell keresnem…. G nyomatékosan elmondta, Black meg azt mondta, hogy amint kilépek a reptérről, ott lesz a buszmegálló….mondjuk, az, hogy pont azon a kijáraton mentem ki, pusztán cseresznyém volt. Mert bazi nagy az a reptér….valami 6 mozgójárdán mentem végig, és egy kis szerény ajtó, felette egy szerény "exit" jelezte, hogy itt már ki lehet menni…kimentem hát, és lőn varázslat a 747-es busz ott állt pont.

Nézem a menetrendet, 10, 30, 50 az indulás, a tizest lekéstem, de 30 perc alatt bent leszek e?

Vettem jegyet az automatánál, és csüggedten látom, hogy ellentétben az internetes buszmenetrenddel, az én megállóm bizony messze nem a végállomás! Az 5. megálló, és akkor jött a „gondolkodás”….megáll e minden megállónál, hogy tudjam számolni???…. vagy…. bemondja e a megállókat????

Közben, felszáll egy csaj, és érdeklődik valamelyik megálló után, ami ahogy hallom pontosan 2 megállóval az enyém után következik….csak fél füllel hallom a beszélgetést a busz közepéről, a csaj még megkérdezi, mennyi idő alatt érünk oda….és a buszvezető válaszol….de basszus 14 vagy 40 percet mond???? Visszajátszás kérek!!!!! Mert nagyon nem mindegy!!!!! ….és akkor a „már megint bszrtam” érzés kerít hatalmába…

20,24-kor el is indultunk….van 36 percem, hogy megleljem a buszt….ha 14 perc a menetidő, nyert ügyem van….ha 40, vesztettem….

….és megáll a busz a reptéren egy helyen….semmi nincs kiírva, semmit nem mond be….ez akkor most az első megálló??? Meglátjuk, van még legalább 4 megállóm, hogy kiderítsem…vagy ha nem, akkor majd úgyis látom a sok-sok buszt a buszállomáson! (naiv gyermeteg lélek)

Ezután vagy 10 percet mentünk az autópályán….kb. 80-100km/h-val…..osztva 3,6-al, az pontosan 22,222222-27,77777m/s szorozva 600s-al az pontosan vagyis kb. 13,2-16,6 km…így, ahogy számolom, azt 8 km/h-s sebességgel mínusz a 15kg teherrel, hát nem tettem volna meg 1,5 óra alatt sem gyalog….szóval, G jól gondolkodott, hogy : Anyuka! Szálljon fel!!!!

Amikor viszont beértünk a városba, bemondta az első megállót, mire a mellettem lévő srác megnyomta a velem szemben lévő piros gombot, amin „stop” írás volt, és csengetett vele egyet….ami viszont megint zavarba ejtett, hogy a busz nem állt meg, hanem bemondta a következő megállót….totál el voltam veszve….nem baj, gondoltam, még van 3 megálló a tapasztalat szerzésre….végre megállt, leszálltak, megyünk tovább….és egyszer csak hallom, hogy az én megállóm közeleg….megnyomom hát azt a piros stop gombot, amit az elején vészjelzőnek néztem….csönget egyet….odaállok az egyetlen ajtóhoz a sofőr mellé….nézelődök, hogy megpillantsam végre a buszállomást, erre egy kereszteződés előtt a piros lámpánál kinyitja az ajtót….benézek a sofőrhöz: ez lenne a buszállomás???? ….jaaa, nem, sorry….mondja és becsukja az ajtót, majd bekanyarodik egy szűk utcába, és jelzi, szálljak le….

oksa, egy, mindösszesen egy olyan busz áll az utca szélén, amilyet keresek….hiszek hát neki, leszállok….becsukja az ajtót, és tovahalad, én meg állok az egy busz előtt tanácstalanul, merthogy 15 perc múlva indul a buszom….itt meg nincs egy lélek sem….több mint gyanús…

2 fiatalembert látok csak az utcán, pont a busz mellett állnak….kérdem hát Tőlük: honnan indul a 22-es ballinai busz….Ballina???? sosem hallották még, nem tudják….ők is turisták…no, azt kétlem, sokkal inkább bevándorlók voltak….és, minthogy sehol más lélek, betérek az ott lévő pizzázóba….kérdem a nőt, honnan indul a 22-es, Ballinai busz…Ő sem érti ezt a Ballinát, hiába hát, vidék....na ezek sem lazacosak.... szól a kollégának, aki viszont azonnal kapcsol: menjek ki, egyenesen, azután forduljak jobbra, majd balra, és meglátom….EMBER!!!! 10 perc múlva indul a buszom, és én itt jobbra fordul, meg balra fordul….mondomisén nekije: és milyen messze is van az???? Erre kivonszol a pizzázóból, és elmutogatja ugyanazt….közelebb jutottam a válaszhoz….hát, egy életem, egy halálom, akkor egyenesen, majd jobbra, azután balra….szedem a lábaimat….wow! most 2 egész buszt pillantok meg….nyert!....majdnem….

Ezek valahova Észak-Írországba készülnek….de több busz nincs….akkor hát rádöngetek az egyik busz sofőrjére, nem nagyon tetszik neki, de kinyitja az ajtót…Ballina??? 22-es busz???? HONNAN INDUL?????? Kerüljem meg az épületet, ott van a megálló…ok, 5 perc múlva indul a busz….megkerülöm, de nem megyek be a terembe, hanem próbálok közvetlenül a buszokhoz menni….nem jött be, sorompó….nem mehetek be….3 perc az indulásig….vissza a teremhez, bemegyek, látom hogy kapuk vannak, mindegyik felett egy célállomás….1 perc az indulásig….végre a legutolsóként megpillantom a Ballina feliratot, odarohanok, ki a kapun, buszok sorakoznak, de semelyik nem a ballinai….utánam kijön egy srác, kérdem tőle, most akkor mi van???? Azt mondja, nem tudja, Ő is arra vár….oksa, megúsztam, elértem, megmásztam és felfedeztem….de vizet kellene még valahonnan fakasztanom….automaták után kutatok a közelben…mindegyik automata jegyet árul, az meg már van nekem….

meglátok szemben egy kis büfét….víz is van, visszamegyek, 21,03 van, megpillantom a buszomat egy másik kapunál, amikor jön egy irányító, hogy a Ballinába tartók jöjjenek gyorsan, gyorsan….felszállok, jegy rendben, minden rendben, 21,06….elindulok haza….

00,35kor megérkeztem Ballinába, még 10 perc és otthon vagyok….hurrá!!!!

M ébren vár, puszi-puszi, Borsi felriad, megölelget és szuszog tovább….itthon vagyok...ismét....

eljöttem otthonról, hogy itthon legyek....

Ölel: T

https://index.hu/kulfold/2013/04/15/atstartolt_a_budapest-dublin_jarat_irorszagban/

….ezt írták a firkászok….

….elmondom az igazságot….ami tulajdonképpen szinte ua, mint fent…

Ott voltam….ott hát….

17h15m….Budapest….csodás napsütés, meleg….

Felszállok a gépre, a folyosó mellé ülök. Mellettem 2 fiatal csaj….

Előttünk egy fiatal csoport, nem magyarok, írek. Jól érzik magukat. Nevetgélnek, hangoskodnak. Nem baj, fiatalok, mi is ezt csináltuk, amikor táboroztunk, osztálykirándultunk…

Vittem csuda jó könyvet, azt olvastam, elvoltam….felhők felett, ragyogó napsütés….telik az idő, kezdünk ereszkedni….átmegyünk a vattacukor rétegen, kicsit zötyögünk….alattunk viszont nem vattacukor, hanem sötét, haragos, fekete felhők….nanáááá, Írország….bár meg kell, hogy mondjam, én sok-sok napfényes napot éltem meg ez alatt a röpke 2 hónap alatt itt.

No, tehát ereszkedünk, át a felhőkön, ismét zötyögünk, ez kicsit rázósabb, mint a vattacukor, de hát ez van, nincs vész, ezt ismerjük…átmegyünk, oszt minden rendben is van….

Nem úgy…meglátom a földet, már egészen baráti a magasság, pár perc és lent vagyunk….

No, de….jobbra dől és balra dől (tücsök koma hegedől…) no, no! Ez kissé kellemetlen volt….majd egy hullámvasút jelenség következik, ilyeneket csinált Papa amikor kicsik voltunk a kocsiban, amikor dombra fel-, és dombról lementünk….akkor élveztük….most meglepett…. Elkezdtem gondolkodni, ez vajon egy kisebbfajta zuhanás volt? A mellettem lévő csaj ijedten rám néz, én küldök felé egy olyan Madagaszkáros Melman féle mosolyt: „nem mosolygok, pukizok” magamban pedig: jajjjmán, mit túlozok én, csak egy nagyobbat süllyedünk….de ezek a cifrázások még sokszor előfordulnak….és egyre közelebb vagyunk a földhöz….zuhan, jobbra dől és balra dől….a fiatalok élvezik, némelyik úgy tesz, mint a hullámvasúton, sikoltozva élvezi, miközben mindkét karját égnek emeli….én speciel mindkét kezemmel kitámasztottam az előttem lévő ülését….és azon gondolkodtam, hogy:

1., nem volt T betű a repülőn (L sem, ahogy itt jelzik)

2., tudja e a pilóta, hogy egy amatőr vezeti a gépet

3., kb. mennyi az a magasság, ahonnan odavágódva túléljük még

4., mögöttem 3 kisfiú ül, tehát túl kell, hogy éljük

5., ha még egy ilyen jobbra dől és balra dől lesz, leszakad a szárnyunk, mert már súrolja a földet….

6., vajon, ha baj van, mindenki menti e az életét, vagy a gyerekeket mentik először (mert a beszálláskor tiprás van, gyerekeknek sem kedveznek az emberek....)

….közben vetek néhány pillantás a vészhelyzetre való tájékoztató lapra…remek, lent vagyunk, csak zökkennénk már….

Mindezek másodpercek alatt mentek végig a fejemben, és akkor éreztem, hogy felbőg a hajtómű, belepréselődök az ülésembe és emelkedünk, újra felhők jönnek….

A repülőben síri csend, már a fiatalok is meg vannak szeppenve, és már én is kezdek aggódni, és akkor G-re gondolok, aki éppen a mai ebédnél ecsetelgette, hogy de szeretne egy happy end-el záródó zuhanást átélni….vajon ha itt lenne, hogyan élné meg? Örülne? Vagy aggódna?....kinézek az ablakon, alattunk a tenger fodrozódó hullámai, na ne viccelődjünk már, víziszonyom van, ebbe én nem akarok beleesni….

És akkor végre megszólal a kapitány, erős szelet kaptunk, nem sikerült a leszállás, megpróbáljuk másodszorra is….nincs ok aggodalomra, van elég üzemanyag….

Jaja, gondolom, nincs ok aggodalomra fent még senki nem maradt….

Mi sem….hasonló körülmények között, de végül is csak leszálltunk, minden probléma nélkül….én még egy ideig azért remegtem.

Persze, hogy bszrtam! De szerintem nem volt akkora baj, mint amekkora hír ez volt. Sima volt minden a körülményekhez képest. Nem volt életveszély, semmi….visszatérve a cikkhez, a közelemben nem láttam senkit sírni, valaki ordenálé módon hányt, az igaz, de egyebekben csend honolt….síri csend….:-D

Egy dolog volt ami nagyon elgondolkoztatott, de ehhez én nem értek, lehet, hogy ez a szabály, a második landolásnál egy férfi felállt az üléséből, és kiállt a folyosóra….nem tudom, hogy csak megijedt e, vagy piás volt….a fiatalok ordítoztak vele, hogy üljön vissza, de Ő csak mosolygott és integetett….ekkor valamelyik fiatal megnyomta a hívó gombot, de semmi….kinéztem a folyosóra előre hátulra, de a személyzet nem mozdult, senkit nem láttam közülük, még csak a fejüket sem dugták ki, hogy esetleg lássák, mi a probléma….

Hát ez volt….de a további 1 óra sem volt ám sima….persze, hogy nem!

De ez egy következő történet…

Ölel, T

látjátok a bácsit a folyó közepén?

és itt?

na, keressétek, addig (vagy délután....maybe este) írok róluk....mi a frászt keresnek a folyó közepén? (lazacot!!!!)

ölel, Taylor